A CEMO jogi eljárásai a súlyos tankönyvhiány miatt

Marosvásárhely, 2017. december 31.

Romániában jelenleg egy tanügyi reform zajlik, amelyiknek az a célja, hogy az iskolákban zajló tevékenységek során a kompetenciák fejlesztésre helyeződjön a hangsúly. Az új, kompetenciaközpontú tantervek bevezetése óta, 2013-tól, a magyar pedagógusok és diákok komoly tankönyvhiánnyal küszködnek. A Tanügy minisztérium nem egyszerre, hanem menedékesen, 2013-ban először az első osztályosoknak, majd 2014-ben a másodikosoknak, utána a harmadikosoknak, majd negyedik és az idei tanévben az ötödikes diákoknak (minden romániai iskolásnak) az új tantervnek megfelelő tankönyveket készíttetett el. A tanügyi reform során azonban a magyar diákok esetében csak az elsősök könyvei lettek kinyomtatva, a másodikos tankönyveknél hiányzik a matematika könyv, harmadik osztályban nincs egyetlenegy engedélyezett és kiadott tankönyv sem, negyedik osztályban pedig egyetlenegy román tankönyv került kinyomtatásra. Az ötödikesek esetében a magyar, román és római katolikus vallástankönyv jelent meg csupán. A jelenleg használatban levő tankönyvek listáját a www.manuale.edu.ro weboldalon lehet megtekinteni. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a romániai törvények szerint a régi tankönyvek használata tilos.

Szervezetünk a magyar diákokat érintő súlyos tankönyvhiány miatt jogi eljárásokat indított az Oktatási Minisztériummal szemben. 2017 augusztusában panaszlevelet írtunk az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, decemberben szervezetünk elindította a peres eljárást az Oktatási Minisztérium ellen. Mindkét ügy folyamatban van.