CEMO-TLI tréning 2017 (november)

Kolozsvár, 2017. november 18-19.

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), a budapesti székhelyű Tom Lantos Intézettel közösen szervezte meg negyedik képzését Kolozsváron, amelynek tematikája civil érdekérvényesítés (advocacy) és lobbi módszerek, technikák volt.  A képzéssorozat célja érdekvédelmi szervezetek munkatársainak, érdekérvényesítés (advocacy) szakemberek, közösségi ügyeket felvállaló személyek, kisebbségi ügyekkel foglalkozó szakemberek, készségeinek, szaktudásának megszilárdítása, a civil társadalom érdekérvényesítési és lobbi képességének fejlesztése, és ezen keresztül a romániai magyar érdekérvényesítés és lobbi gyakorlat fejlesztése, erősödése volt.

A tréning egy 2016-ban indult képzéssorozat részeként került megszervezésre. Az eddig képzések tematikái a következők voltak: Emberjogi, kisebbségjogi jogérvényesítés lehetőségei, módszerei hazai és nemzetközi színtéren (2016. október és december) Közösségi jog- és érdekérvényesítési (advocacy), közösségszervezési módszerek, technikák témakörben (2017. április 21-23). A szimulációs gyakorlatok során a résztvevők advocacy stratégiákat dolgoztak ki, ennek mentén tárgyaltak, lobbiztak politikusoknál”, „miniszternél”, „nemzetközi emberjogi szervezet képviselőjénél”.