Szováta, 2012. október 23–31.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nemzetközi képzése elsősorban azon fiatalokat célozta meg amelyek civil szervezeteknél folytatnak tevékenységet vagy pedig közösségi ügyek felvállalásában és bonyolításában szereztek tapasztalatot, illetve akik azzal a céllal vettek részt a képzésen, hogy az elsajátított tudást és készségeket továbbadják, valamint a jövőben aktívan és tudatosan részt vesznek majd közösségi ügyekben, érdekérvényesítési kampányokban és felelősséggel akarnak majd hozzájárulni a körülöttük zajló pozitív folyamatokban.
A képzés során a résztvevők elsajátíthatták azokat a szükséges és sajátságos ismereteket, amelyek elengedhetetlenek az elektronikus médiában való jártasság kialakításához, kiemelt hangsúlyt helyezve az online blogolásra és a közösségszervezésre. Mindezzel párhuzamosan, a résztvevők megfelelő problémakezelési képességet szereztek, valamint támogatást kaptak abban is, hogy sikerrel tudjanak bekapcsolódni a közösségük életébe, megismerhették és megtapasztalták, hogyan lehet online módszerekkel különféle érdekérvényesítő akciókat, kampányokat kezdeményezni és levezetni.
A tréning 2012. október 23-31 között zajlott, helyszíne az Outward Bound Szovátán található Ifjúsági Központja volt. A képzés az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben (Youth in Action) programjának támogatásával valósult meg.
A képzésen 26 fiatal vett részt, ifjúsági civil szervezetek képviselői, önkéntesek, főiskolások és egyetemisták, ifjúság segítők a következő országokból: Macedónia, Magyarország, Moldovai Köztársaság, Szerbia, Szlovákia és Románia. A képzés szakmai hátterét 2 tréner és 2 szakelőadó biztosította.
A képzések a nem formális oktatási elvek és ezek gyakorlati alkalmazásain alapultak, a képzés modulok kidolgozása során a trénerek figyelembe vették az egyes részvevők igényeit, motivációit és korábbi tapasztalatait. Az egyes alkalmazott munkamódszerek között megtalálhatóak voltak az aktív csoportdinamikai módszerek, kiscsoportos tevékenységek, vegyes csoportos tevékenységek, amelyek a tanulni vágyó(k) motivációjából merítettek erőt, tanulásközpontúak, és a részvevők korábbi munkatapasztalatán, az aktív részvételen alapultak, amelyet a szoros közösségi erő támogatása, közösségi megközelítés egészítettek ki. Ezek lehetővé tették az egyes részvevőknek, hogy amit a képzésen elsajátítottak, alkalmazzák és tovább adják a szervezeteiknek illetve közösségük fiataljainak.
További információk illetve betekintési lehetőséget a képzés programjába az ezzel kapcsolatos blog oldal biztosítja.
„A projekt támogatója, az Európai Bizottság, Fiatalok Lendületben Programja volt. A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság véleményét, mely intézmény felelőssége a projektre nem terjed ki.”