Marosvásárhely, 2016. október 27–29. A CEMO a budapesti székhelyű Tom Lantos Intézettel közösen 2016 októberében és decemberében képzéssorozatot szervezett jogászoknak, emberjogi és kisebbségi jogi szakembereknek, civil jogvédőknek, gyakorló ügyvédeknek, emberjogi és kisebbségjogi jogérvényesítés témakörben. A képzés célja jogász szakemberek, ügyvédek, civil jogvédők készségeinek, szaktudásuk fejlesztése, kisebbségvédelmi és jogérvényesítő eszköztáruk megerősítése. A képzéseken résztvevők bemutathatták […]
TovábbMáriabesnyő, 2016. augusztus 8–12. Szervezetünk vezetője, Szigeti Enikő, interaktív képzést tartott a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) által szervezett alumni programon. A képzés tematikája a kisebbségvédelem, a kisebbségi érdekérvényesítés és a civil érdekérvényesítés volt. Az alumni program a Gödöllő melletti Máriabesnyőn került megszervezésre, 2016. augusztus 8–12. között.
TovábbMáriabesnyő, 2016. augusztus 1–7. Munkatársaink is részt vettek a budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett „Kisebbségvédelem Európában” című nyári egyetemen, amely 2016. augusztus 1-7 között zajlott. Szigeti Enikő, szervezetünk ügyvezető igazgatója interaktív képzést tartott a nyári egyetem résztvevőinek. A képzés tematikája a civil érdekérvényesítés, a civilek szerepe a kisebbségvédelemben, lobby […]
TovábbTusnádfürdő, 2016. július 22. A Tusványosi nyári egyetem keretében, a Kisebbségi Jogvédő Intézet szervezésében, bemutatkoztak azok az erdélyi és felvidéki civil szervezetek amelyek kisebbségi jogvédelemmel és jogérvényesítéssel foglalkoznak, valamint azok az ügyvédek akik kisebbségi ügyeket vállalnak fel. Szervezetünk munkatársai is jelen voltak ezen a megbeszélésen. Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója egyebek között elmondta, hogy […]
TovábbTusnádfürdő, 2016. július 21. A 27. Tusványoson szervezetünk is képviseltette magát. Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója 2016. július 21-én részt vett azon a panelbeszélgetésen amelynek témáját, apropóját a 2016-ban benyújtott árnyékjelentések adták. A Kós Károly sátorban szervezett rendezvényen, a résztvevők kitértek arra is, ki a felelős, hogy a közigazgatásban nem kerülnek alkalmazásra a magyar […]
TovábbBudapest, 2016. július 10–16. A CEMO munkatársai is részt vettek a budapesti székhelyű Tom Lantos Intézet, a szintén budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és a londoni Middlesex Egyetemmel közösen szervezett nyári egyetemen. A nyári egyetem célja kettős volt, egyrészt a részt vevő közalkalmazottaknak, oktatóknak, újságíróknak mutatta be a globális kisebbségvédelem válogatott témáit, a szakmában elismert oktatók […]
TovábbKolozsvár, Nagyvárad, 2015. december 5-12. A CEMO által kivitelezett képzéssorozat, civil szervezetek munkatársainak, vezetőinek, önkénteseinek szervezett szakmai program volt. A képzés tematikája a civil érdekérvényesítés volt, egy olyan szakmai terület, amely létfontosságú az erdélyi magyar civil szervezetek számára. A szakképzés két helyszínen zajlott: Kolozsváron és Nagyváradon. Tapasztalataink alapján az erdélyi civil szervezetek érdekérvényesítő ereje alacsony, […]
TovábbSepsiszentgyörgy, 2015. szeptember 16. Interaktív tréningen vettek részt a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal munkatársai, amelyet a CEMO képviselői Szigeti Enikő és Barabás Miklós vezettek. A képzés fő célkitűzése tudatosítani a kétnyelvűség fontosságát és annak – a magyar közösség jövőjét érintő – hosszú távú előnyeit valamint serkenteni az önkormányzatok magyar nyelvhasználatát és növelni a magyar nyelven is […]
TovábbGödöllő, 2015. július 6-12. A CEMO ügyvezető igazgatója is tartott tevékenységet a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen, amelyet a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervez több éve határon túli joghallgatók számára. A nyári egyetem programja kisebbségvédelemmel kapcsolatos előadásokat, szimulációs tréninget, továbbá intézménylátogatásokat tartalmazott. Az előadók jogászok és jogérvényesítéssel foglalkozó szervezetek munkatársai voltak. Szigeti […]
TovábbMarosvásárhely, 2014. november 22. A marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban szervezett szakképzés tematikája a civil érdekérvényesítés volt, egy olyan szakmai területen, amely létfontosságú az erdélyi magyar civil szervezetek számára. A képzés célja az volt, hogy a résztvevők megtanulják a civil érdekérvényesítés módszertanának alapjait, megismerjék a helyi érdekérvényesítést, a sikeres érdekérvényesítés eszköztárát, gyakorolják a hatékony tárgyalástechnikát […]
Tovább