Előadás a Globális kisebbségi jogi nyári egyetemen

Budapest, 2016. július 10–16.

A CEMO munkatársai is részt vettek a budapesti székhelyű Tom Lantos Intézet, a szintén budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és a londoni Middlesex Egyetemmel közösen szervezett nyári egyetemen.

A nyári egyetem célja kettős volt, egyrészt a részt vevő közalkalmazottaknak, oktatóknak, újságíróknak mutatta be a globális kisebbségvédelem válogatott témáit, a szakmában elismert oktatók részvételével. Másrészt teret biztosított egy nemzetközi műhelytalálkozónak, amelyen a részt vevő oktatók bemutathatták és megvitathatták a globális kisebbségvédelem legfőbb trendjeit és kihívásait. Kiemelendő, hogy a nyári egyetem a magyar kisebbségek helyzetének bemutatására és megvitatására is szolgál. Ugyanakkor a magyar kisebbségi résztvevőknek lehetőséget adott arra, hogy a világ más tájain létező, Európán kívüli kisebbségvédelmi megoldásokat megismerjék.

Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója, két alkalommal tartott előadást, először a rendezvény nulladik napján (július 10.) szervezett műhelymunkán, valamint július 14-én, amikor az egyetem hallgatóságának a nem létező marosvásárhelyi kétnyelvűségről beszélt.

A képzésen részt vett Barabás Miklós, szervezetünk munkatársa is.

13681002_1111425835589210_1073767097471990685_n  

Leave a Comment: