CEMO-TLI tréning 2016 (október)

Marosvásárhely, 2016. október 27–29.

 

A CEMO a budapesti székhelyű Tom Lantos Intézettel közösen 2016 októberében és decemberében képzéssorozatot szervezett jogászoknak, emberjogi és kisebbségi jogi szakembereknek, civil jogvédőknek, gyakorló ügyvédeknek, emberjogi és kisebbségjogi jogérvényesítés témakörben.

A képzés célja jogász szakemberek, ügyvédek, civil jogvédők készségeinek, szaktudásuk fejlesztése, kisebbségvédelmi és jogérvényesítő eszköztáruk megerősítése.

A képzéseken résztvevők bemutathatták saját peres és hatósági eljárásaikat, továbbá megismerkedhettek a nemzetközi emberjogi és kisebbségi jogi  területen tapasztalattal rendelkező ügyvédek, kisebbségvédelmi szakemberek ügyeivel, peres eljárásaival, jogeseteivel.

A képzéssorozat célja az emberjogi, kisebbségi jogi perek, hatósági kisebbségi jogi ügyek  stratégiai fontosságának kihangsúlyozása, a kisebbségvédelmi szakemberek, jogászok, ügyvédek arra való ösztönzése, hogy munkájuk során kisebbségvédelmi jogi eljárásokat, pereket kezdeményezzenek. A képzéssorozat tematikái a hazai  és nemzetközi kisebbségi és emberjogi jogérvényesítés gyakorlata köré épültek.

A tréningek moduljai között szerepeltek a stratégiai pereskedés lépéseinek bemutatása, diszkriminációs pereskedés, a jogi eljárások és ügyek kiválasztása, kisebbségi jogsegélyszolgálat hatékony biztosítása. A képzéseken sor került kisebbségvédelmi perek, jogesetek tanulmányozására, mivel ezek segítenek majd a jövőbeni peranyagok és bizonyítékok hatékony felépítéséhez, továbbá bemutatásra kerültek azok az érdekérvényesítő (advocacy) módszerek, amelyek révén a peres ügyeket tematizálni lehet a közösség irányába és erőteljes nyomást lehet gyakorolni a jogsértéseket elkövető intézmények, hatóságok fele.

A képzéseket nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakértők tartották. A tréningek a következő fontos témakörök köré épültek: hazai pereskedések és a nemzetközi jogérvényesítés színterei (Európai Unió, Strasbourg, ENSZ stb.), peres eljárások során kivitelezett érdekérvényesítés hatékonysága, peres anyagok összeállítása, jogi eljárások, jogesetek a strasbourgi emberjogi bíróság gyakorlatában, kommunikáció és media, etikai és erkölcsi kérdések emberjogi és kisebbségjogi pereskedés során.

Az októberi programot a következő szakértők tartották: Verhás Evelin, a Tom Lantos Intézet programmenedzsere, dr. Karsai Dániel ügyvéd, Dabis Attila a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársa, Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója és Szikszai László, jogász

 

Leave a Comment: