Marosvásárhely, 2018. január 4.

Nem bízzák a centenáriumot a véletlenre Marosvásárhelyen, a Polgármesteri Hivatal alaposan „készül” az idei ünnepségekre. Az alaphangot maga a polgármester adta meg, aki december elején már jelezte, hogy nagyon fontosak lesznek számára a Nagy Románia létrejöttére megemlékező akciók https://www.zi-de-zi.ro/2017/12/20/dorin-florea-mesaj-cu-ocazia-intrarii-anul-centenarului. Szinte kézzel tapintható volt az, ahogy 2017 decembere folyamán egyre magasabb szintet ért el a magyarellenesség a városban, amelyeket a Polgármesteri Hivatal gerjesztett. A várost elárasztó karácsonyi, szilveszteri plakátok szigorúan egynyelvűek voltak (a tavaly még voltak magyar felíratok is a plakátokon), kizárólag román előadóművészeket szerződtettek- nyomásunkra a magyarok „megkapták” a Kormoránt, de sajnos a Nelucus produkciót is- és a végén következett a google translate segítségével elkészített facebook bejegyzést. Ez egyébként az egyetlen „magyar” posztolás volt a Polgármesteri Hivatal HIVATALOS (!) facebookoldalán, mióta az működik. Gyakran úgy tűnt, hogy tesztelik a magyarság tűrőképességét.

Miközben a magyarellenesség egyre erősödött, az érdekképviselet mély csendbe burkolózott, nem tett semmit, hogy ezt a folyamatot leállítsa, vagy legalább valamilyen szinten befolyásolja. Gyakran úgy tűnt, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség teljesen magára van hagyva, pedig a tanácsban az RMDSZ a legnagyobb frakció, városunknak VAN MAGYAR ALPOLGÁRMESTERE (!). Dr. Makkai Grigore alpolgármestert már korábban levélben figyelmeztettük, hogy vigyázzon a kétnyelvűségre a decemberi rendezvényeken, úgy tűnik nem tett ennek érdekében sok mindent.

Úgy gondoljuk, hogy időszerű- tekintetbe véve az idei centenáriumi ünnepségek közeledtét- ha az RMDSZ egy komoly kétnyelvűség stratégiát dolgoz ki és annak mentén kezeli, a már most is tapasztalható, de bizonyára fokozódó, magyarellenes megnyilvánulásokat. Azt RMDSZ marosvásárhelyi döntéshozóinak címzett nyílt levelünkben erre szólítjuk fel a legérintettebb politikusokat: Vass Leventét (RMDSZ marosvásárhelyi szervezet elnöke), Makkai Grigoret (alpolgármester), Magyary Elődöt (RMDSz frakcióvezető a tanácsban) és a tanácsosokat, hogy készítsék el, mutassák be és fogadtassák e ezt a stratégiát https://drive.google.com/file/d/1mllZRQgqwrI2vXQEiiNrwIDeDT8zLlG3/view .

A PSD által elfogadott kétnyelvűség stratégiát azért tartjuk fontosnak, mert úgy tűnik eddig az RMDSZ politikai „partnere”, a PSD sosem támogatta az érdekképviselet magyar közösség érdekeiben előkészített határozattervezeteit, legutóbb az RMDSZ „innovatív” utcanévtábla határozatát sem szavazta meg.
Felmerül a kérdés: van értelme annak, hogy az RMDSZ egyezményeket, politikai paktumokat, alkukat köt- országos és helyi szinten- a kormányerőkkel? Marosvásárhelyen a PSD biztos hogy nyert ebből, hiszen jelöltje- Sergiu Papuc- alpolgármester lett. De kinek jó ez- mert a marosvásárhelyi magyar közösségnek biztosan nem? Éppen ezért tartottuk fontosnak nyílt levelünkben kérni az érdekképviselet vezetőitől, hogy tegyék transzparenssé azokat a paktumokat amelyeket a PSD-vel kötöttek, hadd lássuk ezek segítségével hogyan erősíti, védi a marosvásárhelyi magyar közösség érdekeit az RMDSZ.

A városháza egynyelvű facebook oldaal miatt pedig eljárást indítottunk Dorin Florea polgármester ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.

Önök mit gondolnak?

https://foter.ro/cikk/20180104_nem_izolalt_eset_a_tragumuraknak_szolo_szilveszteri_uzenet_marosvasarhelyen